Híd

1868-ban a Nagyvárad–Szeged–Szabadka–Eszék–Fiume vasúti fővonal itt érte el a Dunát. Közel félévszázadig a 63 m hosszú és 9 m széles gőzkomp vitte át a szerelvényeket a folyón oly módon, hogy a vasúti sínpárok mindkét oldalon egészen a Dunáig vezettek. A mozdony – itt is ott is – a Dunáig húzta a vagonokat, amiket így a kompra vontattak. A kompnál a nagy teher biztonságos megtartását víz alatti légtartályok biztosították. A Duna partjai közt három acélsodronyt feszítettek ki. Két 3,5 cm vastagságú kötél a folyó fenekén feküdt, ez biztosította a komp haladását. A komp két oldalán hatalmas dobok helyezkedtek el, s ezekre csavarodott fel, majd tekercselődött le az acélsodrony. A harmadik vezérkötélként szolgált, amely magát a kompot és az irányt tartotta. A gőzkomp egyszerre 5-8 vagont vihetett át a folyón, attól függően, hogy személykocsikból, vagy tehervagonokból állt-e a szerelvény. A komp 11 perc alatt tette meg az utat a túlpartra. Huszonnégy óra alatt olykor negyven szerelvényt is átszállítottak. A szerelvényeket a folyóig eljuttató mozdony a gombosi, illetve az erdődifűtőházában maradt. A túloldalra érkező vasúti kocsikat egy másik mozdony húzta tovább. A folyón 1910-ben épült meg a szekerek áthaladására is alkalmas, 650 méter hosszú vasúti híd hat tartóoszlopon, díszes pillérekkel. Ezt a hidat a második világháborúban felrobbantották. 1947-ig, az új híd elkészültéig, az átjutás a folyón ismét gőzkomppal történt. Az új vasúti híd, átadásától kezdve, kizárólag a vasúti forgalmat szolgálta. Nemcsak Gombost és Erdődöt kötötte össze, hanem a Vajdaság és a Horvátország közti kapcsolódás szempontjából is jelentő szerepe volt. A Jugoszlávia szétesését eredményező háborúban, az 1999-es bombázások megrongálták a hidat, ezért azon a mai napig nincs forgalom. A megjavítását többször tervezték, de még nem került arra sor.

Wikipedia